2007. augusztus 30., csütörtök

Pest

Most, hogy tegnap éjjel eldöntöttük, hol is töltjük el Sünöm négynapos szabadságát, valahogy nem tudok lelkesedni a csomagolásért. Minden annyira másképp történt, mint amire számítottam, amit akartam. De hát mindegy, azért ez is jó lesz, a nővére állati jó fej, és talán csinálunk majd érdekes/romantikus dolgokat is.

Régóta rimánkodom, hgy menjünk már el valahova, mert bár már eltelt egy év, még mindig a tavaly nyári élményeinkből élünk. Ideje elraktározni az újakat. Van egy rakat ötletem, kicsit tartok ugyan tőle, hogy olyan pocsék lesz az idő, mint a legutóbbi jónéhány napban, de hát most ez nem bír elkeseríteni. Új kalandokra szomjazom!

Megjött az áhított lelkesedés. Megyek csomagolni.

2007. augusztus 28., kedd

New entry

Igazán fura úgy írni blogot, hogy az égvilágon senki sem tud róla. Persze, ha véletlen idetévednének, nyomban leesne nekik, hogy ki rejtőzik a sorok mögött. Nem titkolom, mert nincs semmi, amit takargatni akarnék. Egyszerűen csak nem verem nagydobra. Még nem tudom, mire volt jó, hogy új blogot nyitottam, de majd elválik. Szívesen utazgatnék, azt hiszem. Jó volna ilyesmiről írni.